Ez a cikk nem jöhetett volna létre HA5IT Tamás segítsége nélkül. Nem csak azért, mert az adó-vevőjének a fotói szerepelnek benne, hanem azért sem, mert anno Ő volt az, aki e sorok íróját is rábeszélte e kiváló „lomhalom” megvásárlására. Az alább olvasható szubjektív bemutató a military szakosztály szokott stílusában íródott, így kapcsolási rajzot ne várj. Azt viszont előre bocsátjuk, ha bárhol látsz R-10-et, s nem kérnek érte sokat, vedd meg, mert ebből már nem lesz több…

R-10 ellenfényben

Mi tippel a kedves olvasó, mennyi komplett és nem utolsó sorban működőképes, bármikor bekapcsolható R-10-es lehet az országban? Nem olyan, aminek megvan a fedele, oszt’ tsókok’ és jó napot – hanem afféle, melynek vezetékeiben és elektroncsöveiben az elektronok helyesen áramolhatnak, továbbá a fiókjában minden (lásd alább) fellelhető, s a fedlapja sem hiányos?
Mielőtt bárki agyértolulást kapna a végtelenbe nyúló fejtöréstől, eláruljuk a választ: legjobb esetben négy – talán öt. Egy az, amit e cikk fotóin is szemlélhet a nagyérdemű, s ezen túl tudunk még három, talán négy példányról. Mielőtt valaki nekünk jönne, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum raktárában tuti pihen egy ilyen masina leszögezzük, magunk már láttuk személyesen őkelmét – de hogy be lehetne-e kapcsolni…?
Nos, erre már nem vennénk be arzént.

Eredeti hangulat R-10-el és korabeli lámpával

S ha már itt tartunk, álljunk le s gondolkodjunk el egy pillanatra. Egy-egy ilyen szabatosan üzemeltethető, esztétikailag nem hányinger kinézetű és az összes cele-kulával felszerszámozott lomhalom mit érhet? Mondjuk egy második világháborús német Torn e.B árát, amelyből azért minden évben dobra vernek úgy félszáz csodás darabot?
Őszintén, ki adna érte öt-hétszáz eurót?
Na ugye.

A telefont is rákötheted a skálától balra lévő szorítókra

Pedig – pedig! Nem hogy ötszázat, annak valójában a többszörösét éri! Így, jelen időben s nem feltételes módban. (Már ha tényleg teljes.) Csak nem adnak érte annyit, mert (szóismétlés, de helyénvaló) csak magyar. Ami persze orbitális sületlenség.
Bizonnyal feltűnt, mi rendszeresen és eléggé markánsan törekszünk a hazai gyártású masinák helyes ár-érték arányainak ismertetésére olyformán (is), hogy valójában egy konkrét financiális adatot sem közlünk. Mindezt direkt cselekedjük. Egyrészt ez egy non-profit amateur oldal – másrészt szentül hisszük, hogy a jelenlegi és nézetünk szerint helytelen szemlélet – ha tetszik: csőlátásos gyűjtői pénzügyi megközelítés – megváltoztatható. Igaz, nem bunkósbottal vagy üvöltözéssel, pusztán az írás által.
Ne nézz görbén, mert nem haza beszélünk, azaz semmiképp nem akarjuk eladni a saját példányunkat.

Izzó: ha világít, ott biza’ baj van!

Mint a bevezetőben írtuk, a fényképeken HA5IT Tamás első katonai készüléke látható. A történeti hűség és a jövő olvasói-gyűjtői számára mindenképpen le kell írni, Tomi elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy ez jeles magyar lomhalom felkeltette az ápoltak figyelmét. Igaz, Neki is hosszú évek munkájába telt mire a fiók megtelt, de bőven megérte az elmúlt húsz esztendőben befektetett energia. Ez leginkább amúgy akkor köszön vissza, amikor egy-egy kiállításon kihúzza, s a tömeg hangos húházásai mellett sorra bemutatja a patent kiegészítőket, vagy a hátára véve az R-10-et QSO-zva járkál a bámész népek között.

Így kösd be az R-10-ed!

No de elég a szövegelésből, lássuk mit tud ez a kedves, kimondottan könnyen kezelhető, kereken tucatnyi elektroncsövet a gyomrában rejtegető jószág. A frekvenciaterjedelme 20-tól 32 Mc/secundum között változtatható, üzemmódja FM, teljesítménye a 3A4-es csővel alapesetben kőkemény 0,8, némi tuningolással másfél Watt. A 3A4 amúgy hajlamos gyakorta és látványosan kitikkadni, de hogy ennek apropója mi, azt csak HA5AJR Ábel ismeri. (Nota bene őt kell faggatni.) Az érzékenysége nem a Yaesu vállalat legújabb, FT-96235FTDXCCatsystem/p modelljét idézi, mert inkább két egész mint tized mint mikrovolt, de mi nem is várunk tőle többet. Lévén, a Penetrátor antennát rákötve egész jól elszól a szomszédos kerületből a másikba. Vagy mint tegnap kiderült, a Bikás-parktól zugból ugró ló-Zuglóba.

29,1 Mc/sec

Mindez zajlott 29,1 Mc/s-on. A hitelesítés, azaz esetünkben a pontos frekvenciabeállítás amúgy rém egyszerű: nem kell ide full kiszolgálású digit frekvenciamérő, csak az ember megkeresi a sokadik felharmonikust egy kézi FM adó-vevővel. Az ötödik esetünkben 145,5 Mc/sec. Mert ez tényleg ilyen egyszerű.

A fedél és az ő kis titkai…

De volt rá eset, hogy Tomi egy holland amateurtársat csípett meg vele. Kell ennél több hirtelen egy hatvan éves múlt szerkezettől?
Csak magunkat ismételjük: na ugye!

Az élmény pedig elmondhatatlan! Igaz, ami igaz, a kommunikációt „Az ellenség is hallja”, de ez bennünket pont nem érdekel.

Vigyázz, az ellenség is hallja!

Menjünk tovább, s vegyünk – na jó, nem Skodát, sokkal inkább jeleket. Az R-10 botantennái a fedélben laknak. A becsavarás során tapasztalhatjuk, az első két elem bronzból, a többi hat alumíniumból gyártódott, míg feltekert (és e példánynál soha ki nem bontott) félrombusz antennája harmincegy méter hosszú. A fűtőtelep 1,5 Voltos, míg az anódról két kilencven Voltos erőmű gondoskodik. Az adó anódfeszültsége szédítően magas, egyen százötven, a vevőé kilencven Volt. A beépített műszerrel nem csak a hangolás állapotát, de az aktuális delejeket is ellenőrizhetjük.
Mondhatni tiszta luxus, hiszen ez egy rendkívül fontos kényelmi apróság.

Fedlap ismét

A soha ki nem tekert félrombusz antenna

A kagyló egy postai 35 M telefoné azzal a kiegészítéssel, hogy egy bemarás került rá a PTT végett. Igen, jól sejted, a 35 az 1935-öt takar, mert akkor állt rendszerbe. Rég volt, ez áll, de a löket mégsem ezt mutatja. Azt ugyanis bármelyik mai, sok pénzért vesztegetett polgári kütyü elirigyelheti tőle.

Tartalékhallgató

1T4T elektroncső…

A párnázata a háton hordozást segíti. E téren már kevéssé lehet dicsérni, lévén inkább leveri, mint oltalmazza hordozója derekát. Állíthatjuk olyformán is, ezzel ágyútűzben szaladni kevéssé bátorság, sokkal inkább esztelenség számba ment. Szerencse, hogy ilyen botor akciókra 1956-ot leszámítva nem került sor. Ellenfele, a PRC-9 bezzeg e téren jobban teljesített. Hiába, no, az a gonosz NATO már akkor is előttünk menetelt!

Hátpárna – jó nagy, viszont cserében nem nagyon puha

S ha már a cipelésnél tartunk, ide kívánkozik valami. E lomhalomot a negyvenes évek végén kezdték kifejleszteni az egykori Telefongyárban. A Hungária körúti üzemben korábban – értsd: a háború előtt – már készítettek katonai rádiókat, így nem volt ismeretlen a feladat, ennek ellenére igen sokat küszködtek e készülékkel. A legfőbb problémát a VFO jelentette, amelyet egy csigavonalban futó szerkezetre applikáltak. Ez a mérnöki rajzasztalon 1949-ben biztos futurisztikusan mutatott, csak éppen ha a katona belevetette magát egy árokba – ami, valljuk ki őszintén, egy harci alkalmazás során könnyen és bármikor előfordulhat – se-perc alatt kiugrott a helyéről, s így a műszakilag halottá vált cirka tizennyolc kilogramm súlyú adó-vevő legfeljebb arra volt jó, hogy a gonosz kapitalista ellent jól fejbe verje vele az öntudatos magyar proletár.

Ejnye, be’ szép szocialista körmondat ez, magunk is csodáljuk, hogy le tudtuk írni.

Jaj be’ szép…!

Mondjuk a folytatás már nem annyira mókás, mert a mérnököt szabotázs címén állítólag felakasztották. Kommunista tempó, simán kinézzük a rendszerből, hogy tényleg így esett.

Az R-10-et anno az MHSZ ötven forintért árulta. Igen, jól látják, egy ötvenesbe került. Tominak van róla számlája IS. A sportszövetség gyártott hozzá tápot, mert annyi került belőle a klubokhoz és magánkézbe, hogy gazdaságilag megérte a buli. A legtöbbet némi (előlapi) fúrással-faragással átalakították AM és SSB jelek vételére, míg másik részét csak elkezdték áthangolni, de általában a kivetkőztetésen (magyarán a doboz nagyív módszerű kukázásán) túl nem jutottak többre vele. Itt rejlik a felelet seregnyi, korunkban előkerülő pucér vas titkára.

Műterhelés, csőcsipesz, KSzSz-55/5

Tomi (és Ábel) rádiói manapság 12 Voltról üzemelnek. A fűtőtelep mögött lakik az Ábel által tervezett tápegység, míg az anódtelep rejti a zselés akkumulátorokat. Az egész koncepció nagy előnye, hogy az echte kábelezést így nem kellett bolygatni, az a csatlakozókkal együtt eredeti.

Tomi saját példányát HA5AM János bá’ közvetítésének köszönheti. A készülék a Dunakeszin élő HA7RN Deák Pali bá’ tulajdona volt, aki akkor ezer (1.000) forintért adta el az R-10-et. Küldött vele egy fénymásolatot is a BFO beépítéséről és az előlapi furatok helyéről. Szürke vasra negyvenhárom menet – s így tovább, ahogy anno kiszámolták. Jó rádiózást – írta Pali bá’.
Hiába no, jókor – jó helyen…

A nagy sztorizgatásban majd elfeledtük a lényeget! Ez Tamással egy idős, ma is fiatalos masina olyan szolgáltatást nyújt, mint a legmodernebb adó-vevők: van benne shift! Nem is kicsi, több, több, mint száz kilociklus. Tamás ezzel dolgozott a budapesti RH átjátszón.

Egy echte fiók így néz ki…

Bizony.

De ugorjunk – teszem föl a fiókhoz, amelyben ott laknak a tartalékok. Itt már nem írunk semmit, csak azt, hogy a rejtélyes cső a műterhelés, a csipesszel a renitens csövek rángathatóak ki a helyükről, a fadoboz pedig az izzókészlet otthona. Az összes apróság eredeti, még a KSzSz 55/5-ös csavarhúzó is. A többi funkcióját pedig mindenki ötölje ki saját maga.

Ha kérdésed van, ne kímélj bennünket, s mi a legjobb ismereteink szerint igyekszünk felelni rá! Persze lehetne még hosszan írni róla, de gondolni kell az olvasó egészségére is.

Hangulatlámpa. Szereti Ön az ilyen fényt?!

Bezárva így mutat

De addig is: ha lehetőséged nyílik, vegyél R-10-et, s nem bánod meg! Hiszen akinek ilyenje van, rossz ember nem lehet – az ellenség meg gebedjen meg azzal, amit hall.

Baráti 73!

HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály